Tavaszi nagytakarítás az életében
Lelassulás a túl sok munka helyett. Pihenés a nyüzsgés helyett. Természet a nagyváros helyett. Sok ember követi ezeket a varázsszavakat, mert ezek az élet fontos dolgaira figyelmeztetik őket. Üdvözöljük a minimalizmusban.
Hazatérni a csend oázisába. Mindezt felesleges kacatok nélkül. Anélkül, hogy a munka folytatódna otthon. Oda, ahol az egész család rögtön a szemeteskosárba dobja a felesleges dolgokat, és nem a komódot halmozza el velük. Ahol a gardróbban nem roskadozik a fogas a ruháktól, mert csak annyi van belőlük, amennyit tényleg hordunk. Ott, ahol a könyvespolcon Kafka összebújik a strandregényekkel, ahol minden tiszta és átlátható. A konyhában pedig minden készen áll a vacsorához – csupa helybeli és tápláló élelmiszer. A zaklatott mindennapok helyett mélyeket lélegezni és először megismerni az életet. Valójában ez a minimalisták hitvallása…
A kevesebb több
Nem nagyon halljuk ezt ma már, pedig nemcsak igaz, de az ember kedvére való is. Ezért is tartja életben ezt a mottót, ami a fogyasztói társadalom ellenpontjaként alakult ki. Válaszul a világ őrült eseményeire, amelyeket a technika és a globalizáció hívott életre. Minden évben új okostelefon. Minden hónapban egy trendi új ruhadarab. Minden héten új pontok a tennivalók listáján. Minden nap új információáradat a médiából és a közösségi oldalakról. Egyre nagyobb sebességgel éljük az életünket. Az elmúlt évtizedekben harmincnyolcszorosára nőtt a tempó: 38, hogy könnyebb legyen elolvasni. És az idő már nem relatív többé, most már valós időben élünk. Gyorsabban változik az időjárás, és gyorsabb a közlekedés. Gyerünk, mert aki lazít, az veszít. Elsősorban saját magát.
A gyorsulás nem állt le egészen mostanáig, most viszont azt mondjuk, hogy szándékosan le kell lassítani. Legalább azokban a dolgokban, amiket mi irányítunk, mint például a saját életünk, vagy inkább a saját életünk bizonyos részei. Vagy akár a saját otthonunkban, vagy az ismerőseink körében, a saját társasági életünkben. A fogyasztás megakasztja a mindennapi életünket. A státusszimbólumoknak nincs már értékük. Az életünket kitakarítjuk, és csak azok a dolgok maradnak, amik örömet okoznak, és amikre tényleg szükségünk van. Valahogy így képzeljük el:
Keresem az igazit
Ez azt jelenti, hogy kiüríti az életterét és több helyet csinál benne saját magának. Megszabadul mindentől, ami szükségesnek tűnik az élethez, miközben mégsem az. Az első lépés az, hogy nem halmoz fel feleslegesen új dolgokat. A hobbiként űzött vásárlás nem az egyetlen dolog, amitől az agyunk jutalmazási központja dopamint termel. Egy séta a természetben több boldogságot ad, mint a tizedik pár cipő.
Szókratész, görög filozófus
„Mennyi minden van, amire nincs szükségem.“
Rendben, talán a cipő nem a legjobb példa. A vásárlást sokkal inkább a reklám és a presztízs motiválja. Azért kell valami, mert előírják, és mert másoknak is van. Ez a fajta vásárlás azonban nem vezet tartós boldogsághoz, ahogy azt már több felmérés is kimutatta. Így valójában nem a saját kedvünkre teszünk, hanem a társadalom kedvében járunk. Az igazi énünket nem zavarja, hogy miben jár. Azt visel, amit akar, és nem azt, amit mindenki más akar. Ami neki tetszik, s nem pedig azt, amit mások előírnak. Azok a dolgok teszik boldoggá, amire ő vágyik, amire neki van szüksége. Nem az kell neki, ami másoknak. És ezeket a dolgokat meg is engedheti magának. Ez a szándékos fölény mindenféle vásárlást befolyásol. A szükségtelen szépet és az ok nélkül vártat, a kütyüket, a bútort vagy épp az új autót. Csak azt helyettesítsük, ami már elromlott, ami már nem tölti be a funkcióját, vagy már nem tetszik nekünk. Ez arra ösztönöz, hogy átgondoljunk mindent. Megvizsgáljuk magunkat és a vágyainkat, s ez hosszú távon közelebb visz az igazi énünkhöz.
Az út. Aki az egyszerű élet felé nyújtja ujjait, az egy szárnycsapással közelebb kerül a boldogsághoz.
Rendet tenni az életünkben
David Michael Bruno megcsinálta. Az amerikai fogyasztáskritikus arra ösztönözte az embereket 100 dolog nevű felhívásával, hogy tegyék rendbe az életüket, pontosabban csökkentsék le személyes tárgyaik számát százra. Sok ember utánozta őt, ám ami emögött van, az az igazi kihívás. Kiásni magunkat a kacatok alól, amik alá elbújtunk, és újra megismerni magunkat. Ez nem egy ezoterikus bölcsesség, ez egy valós szükséglet. Az emberek gyakran az áruk mögé bújnak. Azért veszik meg őket, hogy ezzel határozzák meg magukat, és közben elfeledkeznek arról, kik is ők valójában. És ez nem csak a tárgyakkal van így. Ugyanígy igaz a kapcsolatokra, a szabadidős tevékenységekre, a munkára és az időbeosztásra. A partnereink megfelelőek, vagy azok a megfelelőek, akik annak mondják őket? Az emberek, akik körülvesznek minket, igaz barátok, vagy az égvilágon mindenkivel jóban vannak? Ez a hobbi tényleg nekünk való, vagy csak divatos? Ez a nekünk való munka, vagy ez csak az első mókuskerék, ami útba esik a csúcs felé vezető úton? Ezeket a kérdéseket mindenkinek fel kellene tennie magának. Ahol pedig nincs megelégedve a válasszal, ott érdemes változtatnia. „Így a külső üresség által eljuthatunk a belső gazdagsághoz” – mondja Jürgen Manemann filozófus. Így megtudja, hogy ki is Ön valójában, s hogy mire van szüksége a teljes élethez. Egyszerűen megszabadul a külső korlátoktól.
Lao-ce, kínai filozófus
»Az út örök és tétlen, mégis mindent véghezvisz észrevétlen.«
Megjavítani ahelyett, hogy eldobnánk
Aki korlátozta a fogyasztását és lomtalanította az életét, az át tudja adni magát a minimalizmusnak. Dagonyázik az aszkétizmusban és örömet talál a megszorításokban. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy az elromlott dolgokat megjavítja, saját veteményeskertet alakít ki vagy épp házilag készít különféle kozmetikumokat. A kulcsszó minden esetben az önellátás. A jutalom pedig az, hogy függetlenek lehetünk a külső szolgáltatóktól, amely a környezetnek is jót tesz. Csökkenti az ökológiai lábnyomot és új utakat talál a szellősebb életmódhoz. Sokan csatlakoznak csereközösségekhez. Ahelyett, hogy eldobnának valamit, odaadják valaki másnak, amiért kapnak cserébe valamit, amire nekik van szükségük. Így kabátot cipőért, táskát asztalért vagy szállást házimunkáért, hogy csak néhány példát említsünk.
A közösség és a segítség erős oszlopai az új gondolkodásmódnak. Az emberek közelebb kerülnek egymáshoz. Autómegosztó közösségeket vagy közös érdeklődési körön alapuló csoportokat hoznak létre. Az új életterekhez fórumok és platformok tartoznak, amelyeken az emberek hálózatot építenek, együtt cselekszenek, cserélnek, keresnek és találnak. Mielőtt beszerezne egy forrasztópákát egy egyszeri művészeti projekthez, előbb megkérdezi egy fórumon, hogy van-e valaki, aki kölcsön tud adni egyet pár napra. Ahelyett, hogy sok pénzt költ olyasmire, amire nincs állandóan szüksége, az új életstílusban inkább kapcsolatokat keres. A világ összehúzódik, és Ön az élet fontos értékeire összpontosít.
Az idő divatja
Aki nem költ sok pénzt, annak nem is kell olyan sokat keresnie. Kitörni a mókuskerékből fontosabb, mint a folyamatosan megszólaló mobiltelefon. A túlóra pedig már a múlté. Az így felszabadult időt arra használja, hogy megtalálja önmagát: a természetben, egy egyszerűen berendezett lakásban vagy egy jó beszélgetésben. Közben a minimalizmus egyre több követőt vonz, ezért van olyan sok különböző arca.
Apropó: Az arc az én jelképe, az arc hozza előtérbe a személyiséget. Szemöldök, ajkak, szemek hangsúlyozzák, ami én vagyok. A letisztult stílust megtaláljuk az építészetben, a zenében vagy a képzőművészetben. Az épületeknél elmaradnak a díszes részletek és homlokzatok. Az 1920-as évek óta a legtisztább formájú épületeket tekintjük kortársnak. A bútorokat praktikus szempontok alapján tervezik. Ugyanez a gondolkodás jellemzi a művészetet és a zenét is. A mottó a tisztaság és a csökkentés.
A probléma egy trenddel az, hogy meg kell próbálni eladni. A minimalizmus esetében ezzel pont a lényege vész el. A cégek a saját érdekeik szerint csomagolják be. Olyan dolgok vásárlására biztatnak, amire az embernek szüksége van a minimalista életstílushoz. A megfelelő felszerelés, ami a természetjárónak a túrázáshoz kell, az élelmiszerek, amelyek a bonyolult diéta részei. És már vissza is tértünk oda, ahonnan indultunk. Pont a lényege vész el a dolognak. Végül is mindenkinek magának kell megtalálnia az élet értelmét. Könnyebb rátalálni, ha mindent kikapcsolunk, ha elhagyjuk a megszokott környezetünket, vagy ha megszabadulunk mindentől, ami megköt minket. Hogy végül szabad emberek lehessünk.
A minimalizmushoz vezető 5 apró lépés:
1. Selejtezés. Csak az maradhat, amire tényleg szükségünk van, és amiben örömünket leljük. Ezalatt ne csak a fogyasztási cikkeket értsük, hanem a szabadidős tevékenységeinket, a munkánkat vagy a kapcsolatainkat is.
2. Kiválasztás. Legyünk tudatosak az új dolgok beszerzésénél. Azért akarom ezt, mert tényleg szükségem van rá, vagy azért akarom ezt, mert másnak van ilyen, esetleg mert úgy tűnik, ennek birtoklását a környezetem írja nekem elő?
3. Önellátás. Függetlenítsük magunkat a bolti termékektől. Egy zöldséges kert létesítésével vagy akár házilag készített szépségápolási szerekkel is ebbe az irányba teszünk lépéseket.
4. Hálózatkialakítás. Keressük a hozzánk hasonló gondolkodásúak társaságát. Utazzunk többen egy kocsiban, cseréljünk egymás között tárgyakat, javítsunk meg dolgokat ahelyett, hogy eldobnánk őket.
5. Tudatosság. Aki kevesebbel beéri, kevesebbet kell keresnie. Aki kevesebbet dolgozik, több ideje van magára, arra, hogy ismét megtalálja önmagát és az „ÉN”-t a középpontba tudja állítani.
