10 tipp, hogyan vegyük rá magunkat a mozgásra
Rendszeresen mozogni nem csak a jó alak miatt fontos, hanem azért is, mert jelentős egészségvédő funkciója van. Bizonyítottan kevesebbszer betegszenek meg azok, akik hetente legalább háromszor sportolnak, nem is beszélve arról, hogy elégedettebbnek és boldogabbnak is érzik magukat.
1. Keressünk edzőtársakat! Vegyük rá a barátnőinket, hogy járjunk el együtt edzeni. Akár személyi edzőt is fogadhatunk, hiszen ha többen vagyunk, akkor az egy főre eső óradíj is kevesebb lesz. Edzést követően pedig jöhet a jól megérdemelt barátnős beszélgetés.
2. Csatlakozzunk egy futóközösséghez! Amellett, hogy sok új embert ismerhetünk meg, maga a sport is könnyebben megy, hiszen jó társaságban az idő is gyorsabban telik. És ha szinglik vagyunk, akár ismerkedési lehetőségnek is nagyszerű.
3. Járjunk csoportos órákra! A jó közösség segít, ha hullámvölgybe kerülünk, és egy idő után akár barátságok is kialakulhatnak.
4. Legyen a sport az endorfinunk a csoki helyett! Köztudott, hogy fél óra mozgás hatására boldogsághormon szabadul fel a testünkben, ugyanúgy, mintha megettünk volna egy tábla csokit. Ám míg az utóbbi éppen a csinos vonalaink ellen dolgozik, előbbi egyre közelebb visz az álomalak eléréséhez.
5. Ha kevés az időnk, gondoljuk át, mikor vannak „holtjáratok” a napirendünkben. Ha reggel 9-re járunk dolgozni, akkor még munka előtt belefér egy 40-60 perces köredzés vagy futás, de ha nem szeretünk korán kelni, akkor akár az ebédidő egy részét is fordíthatjuk sportra.
6. Ha nagyobb súlyfelesleg van rajtunk és nem szeretnénk edzőterembe járni, mert kényelmetlenül érezzük magunkat, töltsünk le online edzéseket. Kezdjünk egy könnyebbel, majd fokozatosan nehezítsük, és a kezdeti tíz percet növeljük húsz, majd harminc percre, negyvenre és így tovább.
7. Ha csak nagyon kevés időnk van, ne azért hagyjuk ki az edzést, mert úgysem fér bele a szabad egy óránkba egy teljes edzésprogram! Bontsuk izomcsoportokra az edzést, és ha nincs többre időnk, akkor aznap csak egy fenék-has vagy felsőtest programot nyomjunk le.
8. Válasszunk olyan mozgásformát, amit élvezünk is! Ne kényszerítsük magunkra a futást, ha kiráz tőle a hideg, helyette görkorizzunk, ússzunk vagy táncoljunk. A lényeg, hogy szeressük, amit csinálunk.
9. Írjunk motivációs naplót! Tűzzünk magunk elé sportos célokat, és ha azt teljesítettük, jutalmazzuk meg magunkat – például egy szép, új ruhával.
10. Dokumentáljuk a változásokat! Készítsünk fotót még az edzések megkezdése előtt, majd két hét, egy hónap, két hónap rendszeres mozgást követően is. Bár biztosan érezni fogjuk a ruháinkon is a változást, a fotókat egymás mellé téve ott lesz a megdönthetetlen bizonyíték, hogy miért is érdemes sportolni.