"Az Ősz, melybe ellátogattál kiváncsian és vágytalanul, Késő s mégsem a régi kopár Ősz, Melyre már csak a Tél hava hull: Új Tavasz és új igéret ez.

Bízd rá hittel fehér hóságod, add hozzá lángját drága melegednek, s aztán tekints szét: az őszi kopár fák Virágosan megelevenednek S szivemen nyílsz, Te, szép, nagy virág.

Harsonázik a Tavasz bennünk s ha simulásoddal akarod, az őszi felhők fölébe emelnek a megujhodt és boldog karok, karjaim, kik ölelve tartnak.

Oly kicsi vagy s oly nagy vagy bennem, zok-szó minden, ami utánad késztet, jajong, biztat, űz és futtat utánad. Ma Te vagy az életem és az Élet: Óh, új Tavasz, be nagyon téli vagy."