"Homályos ősz jön, telt s gyümölccsel édes, a nyári nap halódó fénye sárga. A széthasadt ködből még tiszta kék les; madár ha száll, akár mesékben szállna. Hordókra vár a bor s a csönd a széles pincék homályán megdermedve áll ma. Amott a puszta dombon egy kereszt ül; rozsdás erdőn bolyong a nyáj fehéren. Egy felleg húz a tó tükrén keresztül; a földműves pihenni tér be éppen. Az este kékes szárnya halkan pendül a száraz zsúptetőn s az árokszélen. Most csillag fészkel már az álmos pillán; hűvös szobákban csöndes béke hallgat, a szeretők szelíd szeméből immár halk angyal lép elő, a szárnya lankadt. És zúg a nád; kísértet hangja sír rám, csupasz fűzekről, hallom, hull a harmat."
