Mik a mellrák tipikus tünetek?

A mellrák korai stádiumában általában nem jelentkeznek tünetek. Épp ezért annyira fontos, hogy otthon rendszeresen végezz önvizsgálatot, illetve járj szűrővizsgálatokra is. A következő jelekre ajánlott azonban figyelned:

  • Csomó a mellben: A csomókat zömében csak két centiméteres nagyságtól lehet kitapintani. Amennyiben kemény a tapintásuk, nem mozdíthatók, vagy az érintett területen valamilyen bőrelváltozások figyelhetők meg, akkor az akár mellrák jele is lehet. Vannak azonban jóindulatú csomók, melyek a tapintás során elmozdíthatók és élesen elhatároltak. Ciklustól függően ezek akár nyomásra érzékenyek is lehetnek. A legtöbb esetben egy fibroadenómáról vagy egy cisztáról van szó.
  • Megváltozott mellbimbók: Amennyiben a bimbóudvaron vagy a mellbimbón bemélyedést tapasztalsz, esetleg egy részen összehúzódott a bőr, a bimbók gyulladtak, folyadék távozik belőlük vagy véreznek, akkor ezek mind vészjelzések lehetnek.
  • Megváltozott mellméret: A legtöbb nőnek eltérő méretűek a mellei. Ha feltűnik, hogy az egyik mellednek megváltozott a mérete, akkor légy figyelmes. A mellrák egyik lehetséges tünete ugyanis, hogy másképp viselkednek a melleid. Állj a tükör elé meztelenül, és emeld a karjaidat a magasba. Ha például az egyik mellednek eltérő a kinézete vagy formája, szintén óvatosságra intünk.
  • Bőrelváltozások: Ha a bőr egyes részeken összehúzódik, nagy pórusú, állandóan vörös vagy gyulladt, akkor ezek is utalhatnak mellrákra.
  • A hónalj duzzanatai: Ez akár jelentheti azt is, hogy a csomó már nagy kiterjedésű, és a mellrák már elérte a nyirokcsomókat.

Ha ezen tünetek közül egy vagy több jelentkezik, akkor mihamarabb keress fel egy nőgyógyászt, aki további vizsgálatokkal ki tudja deríteni, hogy beigazolódik-e a mellrák gyanúja.

Hogyan előzhetjük meg a mellrákot egészséges életmóddal?

Egészséges életmóddal csökkentheted számos ráktípus kialakulásának kockázatát. Az Európai Rákellenes Kódex összeállított egy listát, amely 12 módot tartalmaz a rák esélyének mérséklésére. Természetesen ezzel nem lehet teljesen megelőzni a betegségeket, hiszen olyan tényezők is közrejátszanak ebben, mint például a gének és a hormonok. Az egészséges életmód azonban csökkenti a rák, így a mellrák kialakulásának valószínűségét is.

Nőként az alábbiakra figyelj különösen, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsd a mellrák kialakulásának a kockázatát:

  • Ne dohányozz, és biztosítsd a füstmentes otthont
  • Mozogj a hétköznapokban, és amennyiben megoldható, ülj kevesebbet
  • Sportolj rendszeresen
  • Figyelj a testsúlyodra, és táplálkozz kiegyensúlyozottan
  • Egyáltalán ne, vagy csak nagyon kevés alkoholt fogyassz
  • A szoptatás csökkenti az édesanyáknál a rák kockázatát
  • A szintetikus hormonok – például a fogamzásgátló tabletta – szedése növeli a mellrák kialakulásának kockázatát.

Hogyan és milyen sűrűn ajánlott a nőknek otthon megvizsgálniuk a mellüket?

Ideális esetben havonta egyszer szánsz erre időt. A nőgyógyász elmagyarázza, mi ennek a pontos menete, de akár utánajárhatsz ennek a Magyar Rákellenes Liga oldalán is. A következőt azonban mindenféleképp tartsd szem előtt: az önvizsgálat nem helyettesíti a mammográfiát, mindössze egy további szűrővizsgálat.

A rendszeres önvizsgálat – különösen az éves szűrővizsgálatok közötti időszakban – kiemelten fontos, hiszen annak hála mindig tisztában vagy a melleid állapotával. A vizsgálatot a havi vérzésed ideje alatt vagy utána végezd el. Fontos tudni: a legtöbb esetben a mellrák a felső külső részen jelenik meg, tehát a hónalj és a kulcscsont közötti területen.

Mit érzünk, ha rosszindulatú csomó van a mellben? Illetve milyen fájdalmakkal jár a mellrák?

Korai stádiumban a mellrák gyakran nem okoz panaszokat vagy fájdalmat, sőt mi több, nem minden esetben kitapintható. Az esetleges nem specifikus tüneteket mindenképpen orvosnak kell tisztáznia, különösen akkor, ha ezek csak az egyik oldalon jelentkeznek. Ide soroljuk a tisztázatlan duzzanatokat, a bőrfeszülést, a túlérzékenységet, a bőrpírt vagy a mell kellemetlen meleg érzetét. A kétoldali mellduzzanatnak és a ciklusfüggő fájdalomnak a mellekben a legtöbb esetben hormonális okai vannak.

Alkalmanként vagy a betegség előrehaladtával, húzó vagy tompa fájdalom jelentkezhet az érintett mellben. A betegség stádiumától függően a daganat áttörhet a bőrön keresztül, vagy benőhet a mellizomba. Ha az idegpályákat vagy idegfonatokat is érinti a daganat, akkor ez nagyon erős fájdalmakat eredményezhet.

Mik az előrehaladott mellrák tünetei?

Amennyiben már előrehaladott a mellrák, akkor áttétek keletkezhetnek, melyek az érintett szervtől függően okozhatnak csontfájdalmat, légszomjat, súlyveszteséget vagy sárgaságot Ha a fáradtsághoz extrém kimerültség társul, az egy tünete lehet az áttétes mellráknak. Ha ez a fáradtság a mozgás, az elegendő pihenés, a kiegyensúlyozott étkezés és lazítási technikák ellenére is fennáll, akkor mindenféleképpen konzultálj az orvosoddal.

Milyen szűrővizsgálatok léteznek?

Jelenleg a mammográfia a leghatékonyabb módszer a mellrák korai felismerésére. Ennek során a melleket röntgennel vizsgálják meg. Ezáltal már olyan kisebb daganatok is láthatóvá válnak, melyek még nem kitapinthatók. A legtöbb európai országban már vannak olyan átfogó egészségvédelmi szűrőprogramok, melyek arra motiválják a nőket, hogy rendszeresen vegyenek részt mammográfiai szűrővizsgálatokon.

Hány éves korban fordul elő leggyakrabban a mellrák, és mikortól ajánlott a nőknek szűrővizsgálatokra járniuk?

Magyarországon évente kb. 4000 új beteget diagnosztizálnak mellrákkal. Ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés nőknél. A legtöbb emlőrákot 50-60 év körüli nőkön diagnosztizálják, de a 40 év alattiaknál is rendkívül gyakori. Sőt mi több, az emlőrák a 33-55 éves korosztály vezető haláloka, továbbá életkortól függetlenül a nők halálozásának második leggyakoribb oka. Európában a daganatok okozta haláleset közel 20%-áért felelős. Magyarországon 40 éves kor felett ajánlott részt venni rendszeres emlőszűrő (mammográfiás) vizsgálaton is, ami 45-65 éves kor között kétévente ingyenes. A nők kétévente kapnak meghívót a hatóságtól.

Milyenek a gyógyulási esélyek mellrák esetén?

Minél előbb fedezik fel a mellrákot, annál jobban kezelhető, illetve annál nagyobb eséllyel gyógyítható. A prognózis a daganat méretén túl annak típusától és agresszivitásától is függ, továbbá attól, hogy már képzett-e áttéteket a nyirokcsomókban vagy más szervekben. Az esetek többségében műtéti kezeléssel megmenthető a mell. Az orvosi kezelésen kívül a pszichoonkológiai terápia is segíthet a diagnózis és a betegség elfogadásában, továbbá a mellékhatások kezelésében. Az érintett nők segítséget kérhetnek pszichológusoktól vagy önsegítő csoportoktól is.