Így segít bennünket a hatodik érzék
Látás, tapintás, ízlelés, szaglás és hallás. A környezetünket ezek alapján érzékeljük, és segítségükkel határozzuk meg a körülöttünk lévő világot. Érzékszerveinket egész nap használjuk, anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk, mert megszoktuk, hogy bármikor „támaszkodhatunk” rájuk. Ugyanakkor van egyfajta érzékelés az öt érzékszervünkön túl is, az úgynevezett hatodik érzék.
Biztosan előfordult már veled is, hogy egy döntési helyzetben nem a legkézenfekvőbb vagy leglogikusabb megoldást választottad, hanem azt, amit a „belső hangod” sugallt. Vagy hogy egy olyan helyen jártál, ahol látszólag semmi veszély nem leselkedett rád, valamiért mégis rossz érzések ébredtek benned, és inkább gyorsan elmentél onnan.
A hatodik érzéket sokan intuícióként, belső megérzésként is azonosítják. Valójában ez egy olyan érzékelés, amely nem a fizikai érzékszerveken keresztül szerzett információkra hagyatkozik, hanem az elmével érzékelt hatásokat dolgozza fel. Tehát képessé teszi az embert arra, hogy az öt érzékszerv és a normál kognitív folyamatok tudatos használata nélkül hozzon döntést.
Az a bizonyos belső hang

Valóban létezik a hatodik érzék?
Sok kutatást végeztek annak meghatározására, hogy valóban létezik-e hatodik érzék, és ha igen, hogyan működik ez a fajta érzékelés. A hatodik érzéket a pszichológia interocepciónak is nevezi, ami alatt testünk belső állapotának érzékelését értjük. Az interocepció segít érezni és értelmezni a belső jeleket, ennek hatására nyúlunk víz után, ha szomjasok vagyunk, azonosítjuk az éhséget vagy a fájdalmainkat – ilyen módon fontos szerepe van a túlélés szempontjából. Az interocepció arra a folyamatra utal, amelynek során az idegrendszer érzékeli, értelmezi és integrálja a testen belülről származó jeleket, melyek lehetnek késztetések, érzések, reflexek, valamint kognitív és érzelmi tapasztalatok összességei. A hatodik érzék tehát belülről figyelmeztet bennünket a különböző állapotokra.
A belső iránytű
A tudósok néhány évvel ezelőtt más megközelítésben is vizsgálták a hatodik érzéket. A California Institute of Technology kutatói ezt a Föld mágneses mezejének érzékelési képességeként írták le. Ez a jelenség az állatoknál is megfigyelhető, például a vándormadaraknál, amelyek több ezer kilométert repülnek kontinenseken keresztül. A kutatók szerint az embernek is megvan ez a fajta képessége, tehát mi is képesek vagyunk a magnetorecepcióra, amely lehetővé teszi a szervezet számára a mágneses terek érzékelését. Szerintük tehát a hatodik érzék egyfajta „belső iránytű”, ami alapján csukott szemmel is tudjuk, hogy hol és milyen helyzetben vagyunk. A geomágneses érzékelés egy ősi, tudattalan érzékelési képesség, amelyet a törzsfejlődés során elnyomtunk magunkban, és már nem figyelünk rá. Megérzéseink azonban vannak azzal kapcsolatban, mikor vagyunk jó helyen, illetve hol érnek bennünket pozitív és negatív hatások.
Egy biztos: akárhogyan is értelmezzük a hatodik érzéket, a megérzéseinkre, belső hangunkra érdemes hallgatni.