Active Beauty
A belső védelem
olvasási idő: min
Tápláljuk jól!

A belső védelem

Immunrendszerünk körülbelül kétharmada a beleinkben található – egy ok, amiért érdemes minden nap jót tennünk vele.

Az emésztőrendszerre sokáig úgy tekintettünk, mint szervezetünk táplálékfeldolgozójára. Mára világossá vált, hogy a tápanyaglebontáson és -felszívódáson kívül sok más folyamat is lejátszódik benne.

Az emésztőrendszer immunrendszerét GALT (gut-associated lymphoid tissue) néven is említik, ami magyarul bélhez kapcsolódó limfoid szövetet jelent. Védekezősejtjeink 70%-a itt található. Ezek a sejtek megtámadják a kórokozókat s elpusztítják a rossz baktériumokat – úgy, hogy közben a jókat, a tápanyagokat és a bélflóra mikroorganizmusait érintetlenül hagyják. Hogy meg tudják különböztetni egymástól a „jó” és a „rossz” baktériumokat, a bélbaktériumok folyamatosan edzik az immunrendszerünket. Ez az információ pedig a nyirokrendszerünkön keresztül eljut testünk többi immunsejtjéhez is.

Ezenkívül az „intesztinális mikrobiom”, amit bélflórának is nevezünk, sok egyéb feladatot is ellát, többek között védekezőanyagokat – például antitesteket – is termel. Ezek mellett a szorgalmas bélbaktériumok is hatékonyan küzdenek az ártalmas kórokozók ellen, mert ha elég sokan vannak, „felfalják” előlük a táplálékot és az oxigént. Éppen ezért mondhatjuk azt, hogy minél több lakik belőlük bennünk, annál jobb!

MINDENT A CSONTHÉJAS GYÜMÖLCSÖKRŐL

Ebből következik, hogy a bélflóránk egészségének megőrzésében nagy szerepet játszik a táplálkozásunk. Emellett az életstílusunk és a lelkivilágunk is hatással van beleink egészségére, és ezzel az immunrendszerünkre is. „Bebizonyították, hogy a stressz negatívan hat a beleinkben található mikrobák fejlődésére – mondja dr. Michaela Lehmann, a hagyományos európai orvoslást előtérbe helyező Curhaus Bad Kreuzen orvosa. – Ezért amennyire csak lehet, kerüljük a belső és a külső stresszt egyaránt.” A belső egyensúly megteremtéséhez hozzájárul az egészséges lelki élet és a szabályozott életritmus is, amihez hozzátartozik a rendszeres, kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint a munka- és pihenőfázisok tudatos váltogatása.

Egy antibiotikum-kúra is felboríthatja bélflóránk egyensúlyát. Ebben az esetben azt tanácsolja az orvos, hogy szaporítsuk a szorgalmas „jó” baktériumokat útifűmaghéj, gyógyföld vagy akár tejsav (például: joghurt, kefir, író, savanyú káposzta vagy akár tejsavcseppek) fogyasztásával.

Bélbarát életstílussal is időbe telik helyreállítani az egyensúlyt. Akár fél évbe is beletelhet, amíg a fő védekezőszervünk újra kiválóan működik majd. Tehát ezen a téren is elkél a türelem és a nyugalom.

10 TIPP, HOGYAN VEGYÜK RÁ MAGUNKAT A MOZGÁSRA

A belek ápolása a hagyományos európai orvoslás szerint

A hagyományos európai orvoslás a temperamentumokhoz (kolerikus, szangvinikus, melankolikus, flegmatikus) a meleg, hideg, nedves és száraz minőségeket párosítja – magyarázza Michaela Lehmann, a Curhaus Bad Kreuzen orvosa: „Ez azt jelenti, hogy mindannyiunknak vannak erősségei és gyengeségei, amik kihatnak a teljes egészre, a szervezetünkre, ahogy az egyes szervrendszerekre is. A belekben az immunsejtek mellett védő mikroorganizmusok is találhatók, melyek hatással vannak a bélkörnyezet stabilitására. A bélbaktériumok összetétele kihat továbbá a testsúlyunkra, a kedélyállapotunkra és a betegségekre való fogékonyságunkra is.”

Hogy mely élelmiszerek hatnak pozitívan az egészségünkre, az a hagyományos európai orvoslás szerint a saját személyiségtípusunktól is függ: egy „hideg ” temperamentumú embernek elsősorban meleg ételekre van szüksége; a forróbb alkatúak pedig hidegebb ételek fogyasztásával állíthatják helyre az egyensúlyt. A hagyományos európai orvoslás továbbá elsősorban a szezonális és a helyi termelők által kínált élelmiszerek fogyasztását javasolja.

Az egyoldalú táplálkozás ezzel szemben gyengíti a béllakók ellenálló képességét és a bélflóra stabilitását. Beleink egészsége érdekében ezért is ajánlott kerülni a készételek, a tartósítószerekkel telezsúfolt ételek és az iparilag feldolgozott élelmiszerek fogyasztását.

Napi immunwellnesskúra

„A beleink ápolása pont olyan fontos, mint a fogmosás” – mondta nemrégiben Anne Fleck táplálkozási szakértő az NDR Mein Nachmittag című adásában. Aki a következő alapszabályokat betartja, az biztosítja bélflórája és az immunrendszere jó alapellátását.

  1. Szenteljünk annyi időt az evésnek, amennyi lehetővé teszi az étel alapos megrágását.
  2. Minden reggel igyunk meg éh­ gyomorra egy pohár meleg vizet.
  3. Nehezebb ételeket inkább délben fogyasszunk, ne este.
  4. Kerüljük a cukrot és a fehér lisztet, vagy legalábbis csökkentsük minimá­lisra fogyasztásukat.
  5. A „jó” bélbaktériumokat probioti­kumok (élő tejsavbaktérium­törzsek) formájában is bevihetjük, és rend­szeresen táplálhatjuk őket prebiotiku­mokkal – például bifidobaktériumo­kat tartalmazó joghurttal és fermentált termékekkel, például savanyú káposztával vagy kimcsivel.
  6. Minden nap fogyasszunk megfelelő mennyiségű rostot. Ideális például
    az almában található pektin, az útifű­ maghéjjal, zabkorpával vagy fekete kávéval elkevert joghurt, túró. Együnk több hagymát, fokhagymát, póréhagymát, csicsókát vagy feketegyökeret.
  7. Használjunk gyulladáscsökkentő fűszereket. A fekete bors, koriander, csili, kurkuma és gyömbér segítik a bélbaktériumok munkáját.
  8. Mozogjunk minden nap, sétáljunk legalább egy fél órát.

További tippek az egészséges élethez:

x
Sajnáljuk, de nem találtunk találatokat a keresésére. Kérjük, próbálkozzon más keresési kifejezésekkel.