Az érzelmek párbeszéde

Az empátia a mások helyzetébe, érzéseibe való beleélés képessége – ez az előfeltétele a mély megértésnek. Judith Glück bölcsességkutató elmagyarázza, hogyan alakul ki a beleérző képesség, és hogyan fejleszthetjük azt.

Az utóbbi 10 évben az empátia olyan vezér­ szó lett, ami a társadalom fejlődéséről szóló beszélgetésekből szinte már nem is hiányoz­ hat. Ám az emberi beleérző képesség a saját személyiségünk fejlődésében is nagy szere­pet játszik. Gloria Steinem, az amerikai femi­nista mozgalom egyik vezéregyénisége a „legforradalmibb érzésnek” nevezte, Leslie Jamison amerikai bestselleríró pedig a kö­vetkezőt érti alatta: „Annak a kontextushori­zontnak az elismerése, mely mindig azon túl húzódik, amit látunk.” Judith Glück bölcses­ségkutató számára pedig a bölcsesség egyik forrása. Viszont tudjuk, hogy az empátia mértéke mindenkiben más.

Sokan vannak, akik látszólag mindenkivel együtt tudnak érezni, míg mások teljesen érzéketlennek tűnnek. Az empátia veleszületett képesség?

Egy bizonyos fokig minden ember empati­kus. A kisbabák ezzel a kompetenciával jön­nek világra, hiszen már az újszülöttek is ké­pesek utánozni az arckifejezéseket. Az úgynevezett tükörneuronoknak köszönhető­en együtt tudunk másokkal érezni, ha valaki az érzéseit a mimikája által kifejezésre jut­tatja. Ez a képesség azonban nem mindenki­ben azonos mértékben fejlett. Vannak gyere­kek, akik olyan mértékben empatikusak, hogy sok dolgot nehezen viselnek el – és van­nak olyanok, akik sokkal terhelhetőbbek. Vi­szont a beleérzőképesség is fejleszthető. Pél­dául azzal, hogy a gyermeknek beszélünk a saját érzéseinkről.

A SZERELEM PSZICHOLÓGIÁJA

Az empatikus emberek valóban minden helyzetben empatikusak?

Nem, ki tudjuk kapcsolni a beleérzőképessé­günket. Ugyanis azokkal tudunk gyorsan együttérezni, akiket magunkhoz hasonlónak ítélünk meg, azonos csoporthoz, vagy a családunkhoz tartozó kategóriába sorolunk be. Ha viszont valakit idegennek ér­zünk, akkor vele szemben az em­pátiánkat nagyon egyszerűen ki tudjuk kapcsolni.

Miért van erre szükség? Van ennek egy mélyebb jelentése?

Evolúciós szempontból van. Frans de Waal primatológus olyan csim­pánzokat figyelt meg, akik együtt éltek egészen addig, amíg túl naggyá nem vált a csoportjuk, és ezért az feldarabolódott. A két csoport különböző helyen telepedett le. Egyszer újra találkoztak, és még ha sokan korábbról ismerték is már egymást, kioltották egymás életét. Ezzel a jelmondattal: „Ez már nem az én csapatom, én a má­sikhoz tartozom.” Ha abban áll az evolúciós feladatom, hogy tovább­ örökítsem a saját génjeimet, és má­sokat megakadályozzak abban, hogy ők is ezt tegyék, akkor van ér­telme annak, hogy nem minden helyzetben érzünk együtt más élő­lényekkel.

De mi nem vagyunk csimpánzok…

Ezért alakult ez számunkra más­képp: elég erőforrással rendelke­zünk, és nem küzdünk olyan mér­tékben a túlélésért, mint ezek az élőlények, ezért ma már meg tud­juk kérdezni magunktól, hogy nem lenne-­e jobb, ha egy kicsit empati­kusabbak lennénk.

Mit kapunk az empátiától?

Több dolgot is. Evolúciós szem­szögből nézve például: ha egy olyan csoporthoz tartozunk, melynek tagjai egymással empatikusan viselkednek, akkor az túlélési előnyt jelent számunkra. Mert kölcsönösen védelmezzük egy­mást. Ez az emberiséget egész biz­tosan előrevitte.

És még mit profitálhatunk belőle?

Az empatikusságból nagyon hét­köznapi előnyök is származhat­nak: ha megértem és átérzem, hogy egy ülés résztvevői mit érez­nek, akkor jobban rájuk tudok hangolódni – és esetleg könnyeb­ben el tudom érni a célomat ná­luk. Ha bölcs ember vagyok, akkor valószínűleg nem ez az elsődleges célom. Hanem inkább azért érzek együtt másokkal, hogy támogatni tudjam őket. Ezért mondhatjuk azt, hogy a beleérző képesség hoz­zásegít minket ahhoz, hogy böl­csebbé váljunk: ha nekem nem mindegy, hogy hogy éreznek má­sok, akkor nagy valószínűséggel meg fogom próbálni a dolgokat az ő szemszögükből is megvizsgálni. Ezenkívül sokat tanulok az embe­rek különbözőségéről, mert rájö­vök, hogy valaki nem automatiku­san érez úgy, ahogy én gondolom, hogy most éreznie kellene.

VAN 10 PERCED MAGADRA?

Hogy válhatunk empatikusabbá?

Úgy, hogy odafigyelünk másokra. Megpróbálhatjuk jobban belekép­zelni magunkat mások helyzetébe, elgondolkodni azon, hogy ő vajon hogy érez az adott helyzetben. Sokszor azért teszünk így, mert érezzük, hogy valami nem jól sül el. Szép történeteink vannak ko­rábbi kutatásainkból, amikor megkérdez­tünk embereket arról, hogy mikor gondolták azt, hogy bölcsen cselekedtek. Egy hölgy el­mesélte, hogy a lánya egy napon elfordult tőle. Egyszer csak minden kapcsolatot meg akart szakítani vele. Az édesanyára ez sokko­lóan hatott. Az első pillanatban elkezdte nyomás alá helyezni a lányát, és azt mondta neki: „Mi történt veled? Természetesen ezentúl is minden héten meg fogsz látogatni engem!” Aztán világossá vált számára, hogy mi volt a probléma. Úgy gondoljuk, olyan jól ismerjük a gyerekeinket, hogy pontosan tud­juk, mit gondolnak és éreznek. Ám ők fejlőd­nek és változnak, tehát nagyot tévedhetünk. A hölgy egyszer figyelmesen végighallgatta a lányát – ami által a kapcsolatuk újra jobbá vált.

A bölcs emberek általában jó hallgatók?

Egy bölcs ember általában nem egy olyan va­laki, aki megmondja másoknak, hogy mit kell tenniük. Először igyekszik kitalálni, hogy mit akar a másik, és azt is, hogy valójában mit érez. Ehhez figyelmesen meg kell hallgat­nunk valakit – és csak utána próbálhatjuk meg a megfelelő kérdéseket fel­ tenni. A bölcs emberek általában jó hallgatók, mert őszintén meg­próbálják megérteni, hogy miről van szó. Mert ők nemcsak azt akarják bebizonyítani, hogy mennyire okosak és milyen remek ta­nácsokat tudnak adni.

Marie von Ebner-Eschenbach mondta egyszer: „Fantázia nélkül nincs se szívélyesség, se bölcsesség.” Az együttérzéshez szükség van képzelőerőre? Hogy hogy működik ez az egész, az egy izgalmas kérdés. Hogy tudom magam valamibe beleélni, amit egy könyvben olvasok, vagy amit valaki elmesél nekem? Egész biz­tosan kell fantázia ahhoz, hogy ké­pesek legyünk átsétálni a másik világába – és ez egy bámulatos kvalitás. És az is, hogy el tudjuk képzelni, hogy valaki bizonyos dolgokat másképp érzékel. Hiszen más háttérrel rendelkezik, más élet van mögötte.

A fiatalabbak kevésbé bölcsek, mert több képzelőerőre van szükségük ahhoz, hogy idősebb emberek helyébe képzeljék magukat?

Biztos, hogy nem könnyű egy fia­talnak egy nyolcvanévessel együttérezni. Én most vagyok öt­ven, és egyre inkább úgy érzem, hogy képes vagyok erre – mert las­san világossá válik számomra, hogy sok dolog egyre nehezebbé válik a kor előrehaladtával. Bizonyos kutatásokban olyan ruhába bújtatták a tesztalanyokat, amikben sokkal nehezebb járni, és olyan szemüveget adtak rájuk, amiken keresztül sokkal homályosabban látták a világot. Ezek jól megmutatták, milyen érzés fizikailag öre­gedni. De az idősek érzéseit megérteni már sokkal komplikáltabb dolog. Ugyanis rengeteg dolog van a hátuk mögött, ami az érzéseikre hatással van. Egy bizonyos fokig szert tehetünk erre a képességre, ha idős embe­rekkel beszélgetünk és megpróbálunk rájuk hangolódni.

És fordítva?

Ez fordítva is igaz, mert a 80 évesek se fel­tétlenül képesek átérezni, elfogadni azt, amit egy húszéves érez. Egy lipcsei kolléga­nőm fiatal párokkal beszélgetett a problé­máikról, és videófelvételeket mutatott ezek­ről. Ebből kiderült, hogy a fiatal emberek a konfliktusokról sokkal bölcsebben tudnak beszélgetni, mint az idősek. Viszont épp a saját élettapasztalataink miatt nehéz sok­szor komolyan venni a nálunk jóval fiatalab­bakat. Ezzel a problémával én is szembesül­tem. Az egyetemistákról, akik mondjuk elmesélik nekem, hogy milyen borzasztó problémáik vannak, és hogy ezek akadályoz­ták meg őket abban, hogy megírják a három­ oldalas dolgozatukat, azt gondolom: „Annak is sikerül valahogy leadnia, akinek három gyereke van.” Pedig azt hiszem, hogy egy igazán bölcs ember ké­pes lenne erre. Az fel tudná még eleveníteni magában azt, hogy milyen érzés volt ez, és hogy eze­ket a problémákat ott és akkor va­lóban súlyosnak érezte – leg­alábbis szubjektíven szemlélve.

Mindig azt halljuk, hogy a nők empatikusabbak. Igaz ez? Automatikusan bölcsebbnek is mondhatjuk magunkat a férfiaknál?

Több kutatás eredménye azt mu­tatta, hogy a nők általánosságban együttérzőbbek. Mondjuk arról lehetne vitatkozni, hogy ez ve­lünk született képesség, vagy ta­nultuk. Azt nehéz megmondani, hogy ez automatikusan előnyt je­lent­e számunkra. Hiszen egy bi­zonyos mértékű beleérzőképes­ség a bölcsességhez is kell, viszont sok múlik azon is, hogy mit kezdünk vele. Elvégre olyan is van, hogy valaki túlzottan em­patikus. Tehát: mondjuk teljes mértékben át tudom érezni a leg­jobb barátnőm helyzetét, mégis vele együtt valakivel szemben teljesen meggondolatlanul visel­kedek. A bölcsességhez hozzátartozik az is, hogy képesek vagyunk kritikusan megvizsgálni azt, amit érzünk – vagy együttérzünk. Mindenesetre a bölcsességgel kapcsolatos eddigi kutatásaink során nem találtunk nagy kü­lönbségeket a nők és a férfiak ké­pességei között.