Active Beauty
Hogyan legyünk boldogok?
olvasási idő: min
6 tipp, mely közelebb vihet

Hogyan legyünk boldogok?

Mitől leszünk boldogok? Sajnos nincsen bevált csodaszer a boldog életre, de azt tudjuk, melyek azok a lépések, melyekkel közelebb kerülhetünk hozzá. A megoldás pedig egyszerűen abban van, hogy folyamatosan és tudatosan csináljuk azt, ami bennünk a boldogság érzését előidézi.

Mit jelent a boldogság egyáltalán?

A szótár szerint a boldogság nem más, mint a belső elégedettség és pozitív hangulat állapota. Orvosi kutatásokból pedig azt is tudjuk, hogy akkor vagyunk ebben a bizonyos állapotban, amikor az agy úgynevezett jutalmazási rendszere aktiválódik. Ez annyira jó érzéssel tölt el bennünket, hogy mindig többre vágyunk belőle. Kutatók szerint a boldogságra való képesség részben genetikusan öröklődik, azonban részben mi is lehetünk rá hatással. Nézzük, hogyan!

ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ

6 tipp, mely közelebb vihet a boldogsághoz

  1. A boldogság nem jön magától

Viktor Frankl szerint a boldogság mindig valaminek az eredménye, és igazán csak akkor érezhetjük, ha valami számunkra fontos dolgot tettünk. Tehát az, hogy egyszerűen elhatározzuk és azt mondjuk, hogy most boldogok szeretnénk lenni, nem lesz elég, tenni is kell érte. „Nem hagyatkozhatunk mindig a szerencsére. Van, hogy nekünk kell megalkotni.”

Hogyan biztosíthatjuk mégis a feltételeket? Több lehetőségünk van, mint gondolnánk!

  1. Kapcsolatok

A legfontosabb a folyamatos és pozitív kapcsolat saját magunkkal és más emberekkel. Saját magaddal akkor lehetsz igazán jóban, ha tisztában vagy a szükségleteiddel és azzal, hogy értékes vagy. Ez pedig az egyetlen módja annak is, hogy jó kapcsolatot tudj kialakítani a külvilággal, legyen szó a szüleidről, a partneredről vagy épp a kollégáidról. Nem számít, hogy személyesen töltitek-e az időt (az ölelkezés bizonyítottan boldoggá tesz!), vagy pedig a telefonon keresztül kommunikáltok, a kapcsolatok biztonságot, közelséget, beteljesedést adnak. Ezek pedig mind a boldogság állapotát előidéző tényezők.

  1. Adni öröm

Hiba más embertől elvárni azt, hogy boldoggá tegyen. Azonban gyakran érzünk boldogságot attól, ha tudunk adni valamit másoknak. Ez nem feltétlenül jelent igazi ajándékot, inkább az időnket, gondoskodásunkat és megértésünket. Fontos, hogy úgy adjunk, hogy azért cserébe semmit nem várunk. Tudományos tanulmányok alátámasztották, hogy agyunk boldogsághoz köthető érzelmeket kapcsol be akkor, amikor nagyvonalúak vagyunk másokkal.

  1. Önmagunk megajándékozása

Legjobb, ha azzal kezdjük, hogy tudatosan gondoskodunk önmagunkról. Majd feltehetjük magunknak a kérdést: mi az, amire mindig is vágytam? Ez lehet egy kellemes hosszú beszélgetés egy baráttal, vagy órákra belefeledkezhetünk a reggeli magazin olvasásába. Ha bátran át tudjuk ültetni a gyakorlatba ezeket az elméleti kívánságokat, biztosan megnő az esélyünk a boldogság elérésére.

  1. Hála

A boldogsághoz az egyik legalapvetőbb hozzávaló a hála. Bármikor és bárhol érezhetjük, és tulajdonképpen az öröm végtelen forrása. Ha tudatosan szeretnénk alkalmazni a módszert, vezessünk hálanaplót. Akárhányszor átolvashatjuk az ide lejegyzett dolgokat, máris látjuk, hogy a boldogsághoz sokszor nem világmegváltó dolgok szükségesek, hanem egészen apró örömök. „Ha hálát tudunk érezni az apró dolgok iránt is, akkor már nyert ügyünk van.” Annyi mindenért lehetünk hálásak, csak nyitva kell tartanunk a szemünket.

9 LÉPÉS A KEVÉSBÉ STRESSZES ÉLETÉRT

  1. Lényeg a belső hozzáállás

Fontos boldogságfaktor, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk az életünkhöz, milyen magatartással és hozzáállással fordulunk a minket körülvevő dolgokhoz. Azok, akik megengedik maguknak a jót, és olykor jutalmazzák is magukat, sokkal nagyobb valószínűséggel élik át a boldogságot, mint azok, akik állandóan megtiltanak maguknak dolgokat, vagy bűntudattal tudják csak élvezni őket. Ezek egyszerű dolgokban keresendők. Például hagyjuk magunknak, hogy lustálkodjunk kicsit az ágyban hétvégente, halasszuk el a házimunkát néha, vagy együk meg azt a szelet csokoládétortát bűntudat nélkül.

Ha pozitív hozzáállással közelítjük meg a dolgokat, a szerencse sokkal könnyebben ránk talál!

x
Sajnáljuk, de nem találtunk találatokat a keresésére. Kérjük, próbálkozzon más keresési kifejezésekkel.