Interjú Anger Zsolt színésszel

Anger Zsolt igazi sokoldalú színész, akinek tehetsége olyannyira vitathatatlan, hogy egy nemrégiben hazánkban forgatott szuperprodukcióban is szerepet kapott. S ha éppen nem a kamera előtt van, akkor rendez, vagy épp a konyhában tüsténkedik – utóbbiról is örömmel mesélt a nekünk adott interjúban!

Kis túlzással ki merem jelenteni, hogy manapság nem készül nélküled film vagy épp sorozat. Egyetértesz a kijelentésemmel?
Anger Zsolt: Az ember szerintem mindig úgy érzi, hogy még többet és többet tudna vállalni. De valóban, mostanában nagyon elkényeztetett a sors, hiszen sok jó szerepet kaptam. És persze van még egy rakat olyan projekt az életemben, amiről a nézők még talán nem is tudnak. Azt érzem, hogy az a sok minden, amit az elmúlt években tanultam, mostanra érett be. Megtisztelő, hogy ilyen jó szerepeket kaphatok.

És ha már a szerepeket említetted! November elején került a mozikba legújabb filmed, a Budapest Noir. Gondolkoztál egy percig is azon, hogy elvállald a szerepet?
Amikor felkértek, hogy menjek el a castingra, akkor már hallottam Kondor Vilmos azonos című regényéről, de még nem olvastam. Aztán kézhez kaptam a forgatókönyvből néhány jelenetet, és csak arra emlékszem, hogy az a pár oldal olyannyira magával ragadott, hogy azonnal bele akartam vágni. Szerencsére korán eldőlt, hogy kiválasztottak engem Gellért Vladimir, Budapest rendőrfőkapitányának szerepére, így hamarabb került a kezembe a forgatókönyv, mint maga a regény. A színész pedig mit csinál? Hát elolvassa a forgatókönyvet (nevet) – persze örülök, hogy így tettem, hiszen nagyon jó volt olvasni. Azt tudni kell, hogy egy forgatókönyvnél sokkal többet bíznak az ember fantáziájára – jóval kevesebb epikus rész van benne, inkább csak párbeszédek. Ez egy érdekes fantáziajáték, ami nálam nagyon betalált.

“A SAJÁT SZABÁLYAIM SZERINT ÉLEK” – INTERJÚ SIMON KORNÉL SZÍNÉSSZEL

Jó hangulatú volt a forgatás?
Valójában nincs túl nagy szerepem a moziban, ezért csak négy napot forgattam, de az nagyon jó volt. Több főszereplő sorsát meghatározó epizódszerepem van a filmben. A legnagyobb élmény számomra az volt, hogy együtt forgathattam Ragályi Elemérrel (Kossuth-díjas magyar operatőr – a szerk.). Már több fórumon meséltem, hogy a nagymamám jegyszedőnő volt, ezért szinte az egész gyermekkoromat a szegedi Vörös Csillag moziban töltöttem, minden vetítést megnéztem többször is. Ragályi Elemér nevét pedig már 6-7 évesen megjegyeztem, ő volt a kedvenc filmemnek, A régi idők focijának az operatőre. Őrületesen jó érzés volt, hogy eltelt azóta jó pár tíz év, és most ott vagyok egy forgatáson, ahol ő instruál engem.

Mennyiben más megformálni egy ilyen filmes karaktert, mint mondjuk az Aranyélet című sorozatban játszott szereped?
Sosem egy szerepet akarok eljátszani, hanem megmutatni magamból valamit, legyen szó egy száz évvel ezelőtti rendőrfőkapitányról vagy egy mai fehérgalléros bűnözőről. Mindig magamban keresem a karaktert. Talán annyi különbség van, hogy a Budapest Noirban játszott karakteremre csupán négy napom volt, hogy kihozzam belőle a legtöbbet, miközben a legkisebb mozzanatra is ügyelni kell. Akármekkora is az a szerep, mindig ugyanakkora erőbedobással kell dolgozni rajta.

Azért valljuk be, az Aranyélet oltári siker lett! Van, hogy megállítanak az emberek, és vállon vernek, hogy „Helló, Endre bá”?
Azt nem tudom már elképzelni, hogy végre a rendes nevemen szólítsanak! (nevet) Több mint harminc éve foglalkozom színházzal, illetve filmekkel, így amikor megláttam a forgatókönyvet, éreztem, hogy ebből nagy siker lehet. Szuper stáb dolgozott rajta, így többek között ennek is köszönhető a sikere. Mindnyájunkat, akik részt vettünk benne, egy nagy szeretet vesz körül, ami állati jó érzés. Ugyanakkor ahogy múlnak az évek és a napok, ez is csak egy munka lesz a sok közül, és remélhetőleg még sok ilyen szuper produkcióban lehet részem.

INTERJÚ LENGYEL TAMÁS SZÍNÉSSZEL

A Konyhafőnök című műsorból pedig azt is megtudtuk, hogy nem csupán a szórakoztatásnak vagy mestere, hanem a főzésnek is!
Nagyon szeretek főzni! Gyerekkoromtól kezdve folyton a konyhában sertepertéltem, emlékszem, még nem voltam iskolás, amikor a nagymamám segítségével elkészítettem az első rántott húsomat. A Konyhafőnök megkeresését éppen ezért egy nagyon jó kis lehetőségnek éltem meg. Rengeteget tanultam belőle, izgalmas és küzdelmes volt. Életem élménye! Ez nemcsak egy főzőverseny volt, hanem olyan kiváló emberekkel ismerkedhettem meg, mint Wossala Rozina, Sárközi Ákos vagy Fördős Zé. És lássuk be, az ember nem mindennap főzhet egy Michelin-csillagos séf előtt! Úgy érzem, hogy az élmények mellett életre szóló barátságok is köttetek a versenytársaimmal. Az ember hiába gondolja azt, hogy jól főz, A Konyhafőnök annyira kemény, hogy eljön az a pillanat, amikor az ember már kis túlzással azt érzi, hogy azt sem tudja, mire való a só és a cukor. (nevet)

Színpadi emberként mennyire figyelsz arra, hogy egészségesen táplálkozz, illetve a sport mennyire része a napjaidnak?
Próbálkozom, de nehezen megy – főképp, ha ennyire sűrűek a napjaim, mint most is. Sokkal kevesebb időm és energiám van ezzel foglalkozni. Ilyenkor maga a munka is elmegy kondinak, 14–16 órát dolgozom. Az étkezés már egy másik ügy, amikor forgatunk, akkor előre meghatározott szünetek vannak erre kijelölve, de a színházi munka közben hajlamos az ember elfeledkezni az étkezésről. Amikor lazább időszak van, akkor szoktam kondiba járni. A színházi embernek az a legrosszabb, hogy előadás előtt már nem kajálhat be, utána pedig mire ételhez jut, máris este tíz–tizenegy óra lesz. Nem egyszerű ez! (nevet)

Nagyon kereknek tűnik most az életed, mit kívánnál még magadnak a jövőre nézve?
Igazából akkor lennék igazán jól, ha a körülöttem lévő emberek is jól lennének. Azt érzem, hogy sem mentálisan, sem fizikálisan, sem pedig lelkileg nem vagyunk jól. Azt kívánom, hogy az országban mindenkinek legyen szerencséje, tudása és kellő akaratereje ahhoz, hogy elérje a céljait. Egyedül ugyanis nem lehet győzni, nagyon sok múlik azon, hogy a környezetünkben milyen emberek vannak, kikkel dolgozunk együtt. Nem szabad egyedül a győzelemre hajtani, hanem együtt kell törekedni a közös sikerre.

Nemrég Jennifer Lawrence Budapesten forgatott, te pedig voltál olyan szerencsés, hogy nem csupán egy filmen dolgozhattatok, hanem közös jelenetetek is volt. Milyen volt vele dolgozni?
Nagyon izgalmas érzés, amikor az ember bemegy a díszletbe és elé lép egy kis szöszi, majd megszólal, hogy „Szia, Jennifer Lawrence vagyok”. Miközben látjuk őt a filmekben, a bulvárban és tudjuk, hogy ő korunk egyik legnépszerűbb és legjobban fizetett színésznője. Jennifer Lawrence olyan a színészek számára, mint Bill Gates a pénzügyi szférának – egyfajta álom. Egy végtelenül kedves és közvetlen hölgy, aki mellett az ember egy percig sem érzi azt, hogy ő csak egy kis senki hozzá képest. Négy napot forgattam és mindvégig egyenrangú partnerként tekintett rám – egy másfél–kétperces közös jelenetünk van. Maga a sztori egy szövevényes kémtörténet (Red Sparrow), Jennifer Lawrence egy olyan ügynököt játszik benne, aki a csáberejével hálózza be az embereket a kémszervezet számára, jómagam pedig a budapesti orosz nagykövetet alakítom.

INTERJÚ SCHELL JUDIT SZÍNÉSZNŐVEL

Milyen érzés részese lenni egy ilyen szuperprodukciónak?
Sokan nem tudják, de manapság a nálunk forgatott hollywoodi nagyfilmek stábjának a nyolcvan százalékát tehetséges hazai szakemberek alkotják. Volt is egy pillanat, amikor kicsit mondhatni kínosabban éreztem magam: álltam Jennifer mellett, amikor elment mellettünk egy világosító és odaköszönt nekem, hogy „Tiszteletem, Endre bá!” (nevet). Viccen kívül, hatalmas élmény volt az egész, de kíváncsi leszek, hogy mi lesz a filmmel. Azt vettem ugyanis észre, hogy az amerikaiak mindent egy kicsit túlforgatnak, azaz simán meglehet, hogy végül kidobják a jelenetünket. Bízom benne, hogy nem így lesz, de ha mégis, akkor sem fogom lógatni az orromat. Tudom, hogy ha kivágják, akkor sem azért lesz, mert a munkám ne lett volna megfelelő, hanem gyakran a dramaturgiának be tudnak áldozni bizonyos dolgokat.

A filmek és a sorozatok mellett pedig ott van még a színház is!
Igen, harmadik éve kapom a felkérést, hogy a Pécsi Nemzeti Színháznak rendezzek egy kortárs magyar bemutatót. Október 14-én mutattuk be A diszpécsert, amelynek a következő műfaji meghatározást adtuk: tudományos-fantasztikus-agymasszázs. Minden jó sci-fi arról szól, hogy vajon ebben a felgyorsult és elgépiesedett világban mi az élet értelme. A darab azt boncolgatja, hogy kik is vagyunk és miért, mindezt teszi nagyon szórakoztató formában.