Interjú Schell Judit színésznővel
A Jászai Mari-díjas színésznő, Schell Judit egy perc alatt bárkit lenyűgöz elképesztő színházi játékával, s akinek van alkalma néhány szót váltani vele, az végérvényesen rajongója lesz. Ahogy az is kétségtelen, hogy tehetsége a színfalakon túl, a képernyőkön is megmutatkozik, most például novemberben, a HBO-n futó Terápia című sorozat harmadik évadában!
dm: A Terápia című sorozat alapvetően nagyon komoly témákat feszeget, de az Ön karaktere csak tovább fokozza az izgalmakat. Mennyire volt nagy kihívás ebbe a szerepbe bújnia, s egy terápia keretein belül kiteregetnie a karaktere életét?
Schell Judit: Természetesen kihívás volt, de egy színésznek éppen erre van szüksége – olyan mély tartalmú történetekre, amelyek megdolgozzák az ember lelkét. Sosem szoktam panaszkodni a szövegtanulásra, hiszen egyrészt ez is a feladatunk része, másrészt pedig könnyedén tanulok, de ez esetben nem volt egyszerű feladat, hiszen hihetetlen mennyiségű szöveget kellett elsajátítani. A filmek esetében olykor elég az adott napi jelenetre alaposan felkészülni, de itt egyben vettünk fel egyrésznyi tartalmat. Ez már csak a mélyinterjúhatás miatt is fontos volt, illetve így könnyebben benne tudtunk maradni a karakterben.
INTERJÚ LENGYEL TAMÁS SZÍNÉSSZEL
Komoly felkészülés előzte meg a szerepet?
Persze! Egyrészt ott voltak az olvasópróbák, másrészt a rendezővel átvettük az egész évad cselekményszálát epizódról epizódra, hogy hogyan fog változni a karakterem. Mivel itt nincsenek nagy autós üldözések, sem látványos képkockák, abszolút a lelkünkön keresztül kellett eladni a történetet. Az ember ilyen esetekben a saját tapasztalataiból, illetve a környezetében látottakból táplálkozik – én is így tettem.
Vissza szokta nézni a saját játékát?
A színházi közvetítéseket nem szoktam visszanézni: ha így tennék, valószínűleg nem tudnám újra eljátszani az adott szerepet. A filmeket, illetve a sorozatokat meg szoktam nézni.
Kritikus szemmel tekint ilyenkor magára?
Nem, hiszen nem lenne sok értelme utólag kritizálni magam. A kész terméken már úgysem tudok változtatni, ha pedig apróságokat észre is veszek, amikre jó lenne mondjuk a következő forgatás alkalmával figyelni, azt elfelejtem, mire eljutunk odáig (nevet). Nem szoktam sem analizálni, sem pedig ostorozni magam. A karrieremen túl, a magánéletemben sem vagyok kritikus típus. Elfogadtam magam úgy, ahogy vagyok, megtaláltam a harmóniát az életemben és boldog vagyok. Nyilván ha valami zavar, akkor teszek ellene. Illetve folyamatosan formál rajtam mind a környezetem, mind pedig a párkapcsolatom. De a külsőségek egyáltalán nem aggasztanak, sem a kilók, sem pedig a kor.
Aki látta már Önt színpadon, biztosan egyetért velem, amikor azt mondom: csak úgy ragyog! Mi a titka?
Az, hogy olyan helyen dolgozom és azt csinálom, amit szeretek, illetve egy olyan családban élek, akiket szintén szeretek. Ha ezek rendben vannak, és az ember jól érzi magát, akkor az szerintem adhat egyfajta ragyogást.
Az egészséges életmód mennyire játszik szerepet a mindennapjaiban?
Igyekszem ügyelni arra, hogy mit eszek. Mostanában például nincs olyan étkezés, amihez ne fogyasztanék zöldséget vagy gyümölcsöt. A gyorsételekről pedig már rég lemondtam, ugyanakkor nem élek aszkéta életet. Imádom a süteményeket, de ha tehetem, inkább a paleo vagy a vegán változatokat választom. Emellett a sport is rendszeresen része a napjaimnak. A Thália Színházban játszott, Gellérthegyi álmok című darab miatt elengedhetetlen a megfelelő állóképesség – komoly fizikai igénybevételnek vagyok kitéve. Tudom, hogy mondjuk ehhez a darabhoz milyen izmokat kell folyamatosan erősítenem, illetve hogy mi szükséges ahhoz, hogy menjen mondjuk az angol spárga. És persze kell még egy kis kardió edzés is, így bár futni nem szeretek, az edzőteremben futópadra pattanok ennek érdekében.
INTERJÚ KÁLLAY-SAUNDERS ANDRÁSSAL
Igazából a színház, a televíziózás vagy a mozi az igazi nagy szerelem?
Nem lehet választani köztük és szerencsére nem is kell. Magyarországon egyelőre nincs annyi filmes munka, hogy külön szakma lehessen a színházi, illetve a filmes színészet. Tehát nálunk a színház az alap és arra jönnek az extrák. Egyik a másikat kiegészíti. A film egy nagyon felpörgetett munka, ahol harminc–negyven napon át forgatunk napi tizenkét órát is. Olyankor az ember nagyon együtt él a szerepével, kihozza magából az adott felvételen a legjobbat, aztán átengedi a rendezőnek az irányítást. A színház esetében pedig éppen fordítva van, hiszen az a pillanat művészete, ahol előadás közben már inkább a színész kezében van az irányítás, semmint a rendezőében.
Van esetleg még szerepálma?
Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy eddig is olyan szuper karaktereket játszhattam el, amikről álmodni sem mertem. Szerettem volna színpadon táncolni, a Gellérthegyi álmok című darabbal pedig ez a vágyam is teljesült. Inkább azt kívánom magamnak, hogy még sokáig dolgozhassak és továbbra is megtaláljanak a hasonlóan jó szerepek.
A színészi szakma hektikus időbeosztást sejtet. Könnyen meg tudta találni az arany középutat a karrier és a család között?
Örök szabály, hogy a legfontosabb mindig a család. Persze vannak erőltetettebb időszakok, amikor forgatás van, vagy új darab próbái, de ezekre előre fel lehet készülni, illetve nem tartanak hosszú hónapokon át. Átlagosan tizenöt előadásom van elszórva egy hónapban, így szinte annyi szabad estém van, mint amennyit színpadon töltök. Szerintem ez a szakma sokkal több szabadságot tud adni, mint egy átlagos hivatás, ha az ember jól gazdálkodik az idejével. Ugyan a párom is szakmabeli, de sokszor nem ugyanazon az estéken játszunk, így a gyerekekre is mindig jut egy szülő vagy egy nagyszülő otthon (nevet).
Miből merít erőt egy sűrűbb időszak után?
Nekem már az is bőven elég kikapcsolódás, ha a gyerekekkel társasjátékozhatunk. Illetve az utazások mindig feltöltenek. Most szívesen elmennék az osztrák tavakhoz lakókocsival, de épp egy sűrűbb időszak következik, így csak elméleti szinten él ez a történet (nevet). Nyáron viszont két hetet töltöttünk el Dél-Olaszországban, így abból most még jó ideig lehet töltekezni.
