Utazás a terhesség alatt
Sokan még gyermekük születése előtt el szeretnek elutazni egy kicsit, hogy kiélvezzék a szülővé válás előtti utolsó pillanatokat. Alapvetően semmi sem szól ez ellen, azonban az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni.
Mikor utazzunk várandósként?
Általánosságban elmondható, hogy az állapotos nők számára az utazás legjobb időszaka az ötödik és hetedik hónapok között van. Ekkorra már zömében elmúlnak az első trimeszterre jellemző panaszok, viszont még nem olyan nagy a pocakunk, hogy az megnehezítené a mozgást. Természetesen az is lényeges szempont, hogy ezekben a hónapokban nagyon kicsi az esélye a vetélésnek vagy koraszülésnek.
A TERHESSÉG FURCSA MELLÉKHATÁSAI
Melyek a megfelelő úticélok?
Nagyon fontos, hogy a kismama számára ne legyen fárasztó az utazás, ezalatt pedig nem csak az oda- és visszautat értjük, hanem például azt is, hogy ne legyen teljesen más a célország időjárása. A trópusi úticélok ellen az alábbiak szólnak:
- A hosszú repülőút
- A hőség
- Ezekben az országokban sokkal nagyobb annak a veszélye, hogy megfertőződjünk valamilyen kórokozóval, továbbá sok esetben az egészségügyi ellátás is rosszabb. Egy várandós számára ilyen esetben egy hasmenéssel vagy hányással járó betegség is nagy rizikót jelenthet az anyának és a magzatnak egyaránt. Sőt mit több, a legtöbb oltás, ami kötelező ezekben az országokban, nem ajánlott várandósok számára.
A közép-európai úticélok kiválóan alkalmasak várandósok számára, azonban ha strandolni is szeretnénk, akkor arra kell figyelnünk, hogy a hasunkat ne tűzze a nap, hiszen itt a bőr sokkal érzékenyebb ebben az időszakban, mint máskor. Ezen kívül ekkor a teljes szervezet nehezebben viseli a túlzott meleget.
Veszélyes a repülés?
A legtöbb légitársaság csak a 36. hétig szállít várandósokat. Annak ellenére, hogy a magzatnak nem árt, nem ajánlott a túl gyakori repülés. A hosszú távú járatokat azért célszerű kerülni, mert a sok ülés következtében megnő a trombózis kialakulásának veszélye. Ezért fontos, hogy az ilyen utak során ülve mozgassuk a lábunkat és a lábujjainkat, továbbá sétáljunk pár lépést a sorok között. Ezeken kívül a kompressziós harisnya viselése is ajánlott.
6 ŐSZINTE TANÁCS ÚJDONSÜLT ANYUKÁKNAK
Mire figyeljünk egy autóút során?
A hosszú autóutakat nem javasoljuk, hiszen a hosszú ülés – a repüléshez hasonlóan – negatívan hat a lábunk vérellátására. Épp ezért legalább két óránként ajánlott szünetet tartani, hogy egy picit sétáljunk és nyújtózhassunk.
Szintén rendkívül fontos, hogy a biztonsági öv a pocakunk ellenére szoros legyen. Az öv felső része a melleink között menjen el, míg az alsó része a pocakunk alatt, így csak minimálisan gyakorol nyomást a magzatburokra. Ehhez kaphatunk kimondottan állapotos nők számára készített övterelőket.
Az ülést állítsuk minél egyenesebbre, hogy a biztonsági öv ne tudjon felcsúszni a pocakunkra. Várandósként csak abban az esetben vezessünk, ha tényleg fittek vagyunk és jó a közérzetünk.